Oldal tartalom:
1.) Elhelyezkedése
2.) Megközelítése
3.) Normálútjának leírása
4.) Magyar megmászói
5.) Élménybeszámoló(k)
6.) Fotók
1.)
Az Ibn Szína-csúcs vagy Lenin-csúcs 7134 m magas hegycsúcs a Pamír hegységben, melynek második legmagasabb pontja. Kirgizisztán és Tadzsikisztán határán fekszik, mindkét ország második legmagasabb hegycsúcsa.
Az egyik legkönnyebben megmászható hétezres hegycsúcsnak tartják, ezért messze több hegymászó hódítja meg minden évben, mint bármelyik másik hétezrest.
Korábbi nevei 1928-ig Kaufmann-csúcs, Tádzsikisztánban 2006-ig (Kirgizisztánban ma is) Lenin-csúcs.
2.)
A Lenin csúcshoz Budapestről moszkvai, vagy isztambuli átszállással lehet eljutni. Kirgizisztánnak 2 nemzetközi reptere van. Az egyik a fővárosban Bishkekben, a másik Oshban található. A Lenin alaptáborához Osh-on keresztül lehet eljutni. Ezért vagy közvetlenül Osh-ba, vagy Bishkeki átszállással kell utaznod Osh-ba.
Innen 6-7 órás autóúttal lehet eljutni az alaptáborhoz. Az út egy jelentős része földút.
3.)
Alaptábor – 1-es tábor:
Az út hossza 14km.
Szint: föl 1000m, le 200m
Fölmeneti idő: 6-7 óra
Lemeneti idő: 4 óra
(akklimatizálódva ezek az idők lecsökkennek)
Az alaptábortól indulva a fekete piramis alakú szikla felé, vízszintes 3km hosszú út vár. 3km után eléred a Hagymarétet. Ez valóban egy hagymákkal teli rét. Itt eléred a sziklát, rajta emléktáblák. Jobbra tőle, kicsit följebb, vízesést találsz. Az út kissé emelkedőre vált. Kétoldalt hegygerincek emelkednek. Köztük vezet az út. főleg sziklás, kavicsos, körülötte zöld mezők, mormoták.
Pár km után eléred a hágót. Erre föl kell kapaszkodni. Meredek, szerpentin. A túloldalon ugyanez lefelé. A hágó túloldalán már nincs növényzet. Az út továbbra is kissé emelkedő ösvény. Eltévedni elég nehéz, mert rengetegen járják ezt az utat (még lovakkal is).
VIGYÁZAT! A hegyoldalból kövek hullanak.
A gleccserből kiolvadó patakon át kell kelni. (július elején még száraz lábbal, hóhidakon lehetséges. Augusztusban már át kell gázolni a patakon. Helyiek lovakkal kevés pénzért átvisznek, ha kéred.) Rövid meredek szakasz után fölérsz a gleccserre és szinte már ott is vagy az egyesben.
1-es – 2-es tábor:
Az út hossza 5km.
Szint: föl 1000m, le 100m
Fölmeneti idő: 8 óra
Lemeneti idő: 3 óra
Toronyiránt elindulsz a csúcs irányába. (hajnal 2, legkésőbb 3 órakor) A gleccser ezen szakasza, hasadékmentes. Kis le-föl mászások, csobogók, kavicsos részek. Áthaladsz a Central Asia Travel táborán, ott kis lejtő után végre kiérsz a gleccser végre emelkedő részére. Az út egyre erősebben emelkedik, majd eléred a legmeredekebb részét. Ide fix kötelek vannak bekötve. Át kell lépni pár hasadékon. Méretük nem vészes, de július közepétől már elég nagyok ahhoz, hogy kelljen az a kötél biztosítás. Ez a meredekebb rész pár kötélhossz.
Utána kissé lankásabb lesz, de még itt is kellően meredek. Lassanként jobbra fordul az út. Ez a fő lavinaveszélyt jelentő szakasz. Úgy tűnik, hogy már nincs sok az emelkedőből, de valójában továbbra is egész sokáig tartani fog. A 2-es tábor előtt az út vízszintessé válik, csak az utolsó pár száz méter lesz szintén emelkedő. Ezt a szakaszt mindenki dicséri. 😀 A 2-es tábor elég kényelmetlen, jégre és sziklára halmozott sátrak sokasága.
2-es – 3-as tábor:
Az út hossza km: 3km
Szint: föl 850m
Fölmeneti idő: 5 óra
Lemeneti idő: 1 óra
A 2-es táboron áthaladva egy jó meredek szakasz következik. A tetején az út balra fordul, lankásabb, de továbbra is kissé emelkedik. Pár 100 méter után megint meredekre vált. Ez a másik jelentős lavinaveszélyes szakasz. Rövidnek tűnő meredek szakasz, de mintha soha nem akarna véget érni. A tetején található a 3-as tábor.
3-as tábor – csúcs:
Az út hossza km: 6km
Szint: föl 1150m, le 150m
Fölmeneti idő: 9 óra
Lemeneti idő: 6 óra
Indulás 3 órakor. A 3-as tábort elhagyva 150 méternyi szintet vesztünk, majd a nyeregből kis kavicsos (hóhelyzettől függően) szerpentin vezet meredeken fölfelé. Kb. 200 méternyi emelkedés után kissé lankásabb lesz a terep, de továbbra is erősen emelkedik. Az út legmeredekebb része a “kés” nevű meredek szakasz. Egy kötélhossz, fix kötél van bekötve. Nagyjából 50 fokos meredekségű lehet. A kés fölötti rész már egész lankásnak mondható. Pár sziklatömböt kerülgetve, balra tartunk. Óvatosan, mert bal oldalt van a Lenin meredek északi fala. A csúcs innen is még elég nehezen adja magát. Domb, domb után. Véget nem érő dombok sokasága után eléred a csúcsot, ahol Vlagyimir ilijics alomónejum mellszobra vár.
4.)
1967. augusztus 16. Honfi Tivadar, Tátrai Rupert, Kristóf Péter Pál, Pick József
1969. augusztus 2. Holler Huba, Sztrákos Károly
1977. augusztus 2. Németh Károly
1980. … … dr. Kádas Sándor, Péró Csaba
1981. augusztus 4. dr. Hoffmann György, dr. Nagy Sándor, Pelikán István, Várkonyi László, Zöhls Miklós
1983. augusztus 9. dr. Nagy Sándor
1985. augusztus 10. Vörösné Zsohovszky Piroska
1986. július 31. Borszéki Ferenc
1988. július 28. Kunos Gábor
1989. … … Dési József
1993. július 31. Bradács Ágnes, Erőss Zsolt, Straub József
1993. augusztus 1. Bognár Mihály, Hámori István, Mécs László, dr. Nagy Sándor
1993. augusztus 3. Bense Zoltán, Nagyváthy János
1995. augusztus 4. Vörös László
2004. augusztus 13. Hivessy Zoltán, Oravecz Orsolya
2005. augusztus 14. Dobó Barna
2005. augusztus 15. Barta Károly, Tóth Boromisza Béla
2008. július 29. Hruska Márk
2008. július 30. Hunyadi László
2008. július 31. Geibl Ákos
2008. augusztus 13. Gál László
2011. augusztus 13. Deák Csaba
2012. augusztus 3. Sztellik Gergely
2014. július 27. Nyulász Gábor, Szászfai Judit
2015. július 26. Fedor Mihály, Sarus Zoltán
2017. augusztus 9. Kovács Albert, Kovács Zoltán
2017. augusztus 13. Gelencsér Gábor, Molnár Zsuzsanna
2018. július 16. Bátor Gábor, Király Géza, Sipos Ernő
2018. augusztus 4. Lengyel Ferenc
2018. augusztus 5. Dombovári Zsolt, Mike Béla
2018. augusztus 5. Dr. Arnold Zsuzsanna
2018. augusztus 14. Karcz Tibor
2019. július 19. Lengyel Ferenc, Lenkei Zoltán
2019. augusztus 7. Petri Zoltán
Mocskos anyagiak LENIN CSÚCS:
Repjegy oda: 122.000,-HUF
repülőjegy haza: 95.000,-HUF
Lenin csúcs full package: 1050,-USD = 304.500,-HUF
Egyéb kiadások:közért Oshban:2200SOM = 8.800,-HUF
wifi: 23USD = 6.600,-HUF
Üdítő/sör: 38USD = 11.000,-HUF
lószállítás: 22USD = 6.400,-HUF
taxi motel-reptér: 200SOM = 800,-HUF
Összesen: 555.100,-HUF
AKKLIMATIZÁCIÓ:
Ezt az akklimatizációs tervet ajánlom, hogy sikeres legyen az expedíciód:
Az alaptáborba érkezésed napján ne menj magasabbra. Aludj egy éjszakát az alaptáborban.
2. nap: Kis séta, kb. 5-600m szintemelkedés, alvás az alaptáborban.
3.nap: Fölmenet az 1-es táborba és ott alvás.
4.nap: Fölmenet a Yukinra (5100m) majd vissza az alaptáborba. (azért szokás a Yukint választani a 2-es tábor helyett, mert a Yukinon nincs lavinaveszély)
5.nap: Fölmenet a Yukinra és ott alvás a csúcson.
6.nap: Le az 1-es táborba.
7.nap: 2-es tábor, ott alvás
8.nap: 3-as tábor, aztán vissza le a 2-es táborba.
9.nap: 3-as tábor, ott alvás.
10.nap: Le az alaptáborba.
11-12-13: Alaptábor, pihenés.
Ahogy jó idő van, indulhat a menet a csúcsra.
| ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ (1): Álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen sok embert érdekelhet a nyári mászásom. Sejtettem, hogy néhányakat érdekel a kinti helyzet, mert készül kimenni, de rengeteg ismerősöm írt üzenetet, hogy kíváncsi az élménybeszámolómra és „ugye lesz?”. És persze mindenkit más érdekel. A barátokat az, hogy velem mi történt, világutazó ismerőseimet maga Kirgizsztán érdekli, mászó ismerőseimet a hegyi/helyi körülmények és a mászás része, míg aki készül a Pamírba, őket az apró gyakorlati részletek is. Szóval ennek értelmében én most leírok mindent, ami a fejembe van ezzel kapcsolatban és mazsolázd ki, hogy mely részek érdekelnek téged. Ígérem, hogy jó hosszú lesz. (Barátoknak már meséltem az élményeimet a hétvégén, annak tapasztalatai alapján próbálok a felmerült „laikus” kérdésekre is megfelelni.) Szóval. Maga a Pamír, még egy éve jutott eszembe, hogy ha jól tudom, akkor ott nincs csúcsdíj. Azonnal be is ütöttem a keresőbe és nem sokkal később már nézegettem is a lehetséges úti célokat és árakat. Hát így jött a képbe a Pamír és a Tien San. Csúcsdíj ezeken a hegyeken valóban nincs, de azért engedélyeket csak kell fizetni és így jobb, ha erre szakosodott utazási irodákat fizetsz meg. Ők intézik az engedélyeket (ami pl. arra való, hogy megközelíthesd a határt) Több hétig kotlottam azon, hogy hogy lehetne kikerülni ezeket az irodákat. Végül be kellett látnom, hogy sehogy. Lehet olcsósítani, de valahogy amikor föltettem a mérlegre a lehetőségeket, végül mindig az jött ki, hogy akkor járok a legjobban, ha csengetek, ők meg szolgáltatnak. Többféle csomagból lehet választani. Én a full package-Osh-Osh csomagot választottam hosszas gondolkodás után. Ha még egyszer mennék, megint ezt a csomagot választanám. Ennek a csomagnak az ára 1050 dollár. Tartalmaz 2 éjszakát hotelben, kisbuszos szállítást Osh-ból az alaptáborig és vissza, Az alaptáborban és az 1-es táborban sátrat, illetve mindkét táborban reggeli-ebéd-vacsora. A két táborban orvost. A kis csomag ára 300dollár, csak az alaptáborba és onnan elszállítást, illetve a papír ügyintézést tartalmazza. Magadnak kell gondoskodni a 3 hétnyi kajádról és az alsó táborokban is építgetni kell a sátradat. Többen az Ak-Sai Travelt ajánlották, így rájuk esett a választásom. (több hasonló vállalkozás is létezik: Central Asia Travel, Kyrgiz Alpine club, pamir travel) Írtam egy e-mailt az Ak-sai travelnek (adventure@ak-sai.com ), hogy szeretnék menni a Leninre és esetleg, ha sikerül a Lenin, akkor utána továbbállnék a Korzsenyevszkajára és a Kommunizmusra. Elég rugalmasak és segítőkészek. Több napon keresztül e-maileztünk, szinte mindent megbeszéltünk. Ajánlották, hogy ha át akarok menni a Korzsenyevszkajára, oda júli 21-én indul a helikopter. Ha el szeretném érni, akkor ne júli 1-én menjek, hanem pár nappal előbb, mert elég hosszadalmas átutazni Kirgizisztánból Tadzsikisztánba. Nehogy lecsússzak a helikopter indulásáról, mert a legközelebbi 2 hét múlva megy. Így is lett. Június 28-án indultam Bécsből, Moszkván át Osh-ba. Azért Oshba, mert így megspóroltam 2 éjszakát hotelben és egy repülőutat Bishkekből Oshba. Az Ak-Sai (Olga Rybianova) felhívta a figyelmemet, hogy egy Patrick nevű liverpooli srácnak hasonló tervei vannak, mint nekem és azonos időpontban érkezik, így ha gondolom, mehetnénk együtt. … A jelentkezés annyiból áll, hogy az Ak-sai travel küld egy kitöltendő adatlapot, én meg utalom a pénzt. Én az indulás előtt 1 nappal utaltam el az összeget. Ebből sem csináltak gondot. Hajnal 4:15-kor szállt le a gép. A reptér kijáratánál egy pali várt, táblával a kezében, amin a nevem állt. Köszöntünk és rohamléptekkel bezsuppoltak egy kisbuszba. A kisbusz elvitt az Aksai travel osh-i székházába, ami tulajdonképpen egy családi ház. Rögtön invitáltak, hogy reggelizzek, kávé, tea, amit szeretnék. Szezon előtti zsongás lengte be az épületet. Mindenki zizgett, de mindenkinek volt hozzám pár kedves szava. Egy nénivel beszélgettem, akinek a férje magyar. Szvetlana csekkolta, hogy a lóvét átutaltam-e, mert még nem érkezett meg hozzájuk. Elég volt egy fotó az átutalásról (monitorról). Találkoztam Patrickkel. Beszélgettünk és vártuk, hogy telepakolják cuccal a 15 személyes mercédeszt. Innen 8-kor, aki elhozott a reptérről, bevitt a városba vásárolni. ATM után bementünk egy közértbe és bevásároltam magamnak a fölsőbb táborokba való kaját. 10-11 körül elindultunk az alaptábor felé. A kocsiban előre volt csomagolva hideg kaja az útra. Az út 6-7 órát vesz igénybe Osh-ból az alaptáborig. Jó fárasztó a lelkedkirázza utazás. Késő délután érünk az alaptáborba. Ott Michail, az alaptábor vezetője fogad. Elmutogatja mi hol van, elkéri a biztosításunkat és megmutatja melyik lesz a mi sátrunk. Két személyes RedFox sátrak, benne egy kis olvasólámpa és egy konnektor a telefon töltéséhez. A sátrak deszkára vannak helyezve és bennük kb. 5cm vastag szivacsok vannak. Megbeszéltük Patrickkal az akklimatizációs stratégiánkat. Így nézett ki a terv: 1. nap hátizsák nélküli séta a környéken. Hagymarét, vagy följebb, a hágó (4100m) 2.nap 1-es tábor (4400m) 3.nap Yukin csúcs (5100m) Azért ezt a csúcsot szokás választani, mert hasonló magasságban van, mint a 2-es tábor, de lavinamentes. Este vissza az egyesbe. 4.nap Yukin csúcs és ott alszunk a csúcson 5.nap egyes tábor 6.nap 2-es tábor (5300m) 7.nap 3-as tábor (6100m) 8.nap lemenet az alaptáborba 9-10-11.nap pihenés az alaptáborba és utána jöhet a csúcstámadás. Naponta egy tábort emelkedve. (Patricktól nem sokkal később szétváltunk és mindketten megváltoztattuk az akklimatizációs mászásunkat az eredeti tervhez képest. Ő nem aludt fönt a 3-asban az akklimatizációs körben, csak fölment a kettesből a hármasba és még aznap visszatért a kettesbe aludni. Ezt még az alapban egy guide javasolta neki. Hallottam, mellettük álltam, de nem értettem vele egyet. Én annyiban változtattam meg a tervet /Lengyel Feriék javaslatára/, hogy először a kettesből fölmentünk a hármasba kis hátizsákkal, majd visszatértünk aludni a kettesbe. Másnap mentünk föl a hármasba és aludtunk ott egy éjszakát.) 1.) Első nap kis kellemes sétát tettünk kis hátizsákkal a hagymaréten keresztül a hágóig, majd a hágó fölött emelkedő kis sziklás csúcsra fölmentünk (4150m). Oda-vissza 4,5 óra. A vádlimat úgy megégette a nap, hogy pár nap múlva már le is hámlott. 2.) Másnap reggeli után teherautóval fölvittek a hagymarétig. (ezt szinte minden nap megtették, ha összejött pár ember az induláshoz) Így 3km-t tudtunk spórolni a túrából. A teljes út az alap és az egyes között 14km, (nekünk 6 órás séta volt így) A Hagymaréten jégeső, 0 fok üdvözöl. Az út egész hosszú. Megérkezésünk után szintén lejelentkezünk, kapunk egy sátrat itt is. A tábor még nincs elkészülve. Itt-ott ásnak, lapátolnak. A hó magassága nagyjából 130 centi lehet. Mintha háborús lövészárkok vezetnének a sátrak között az étkezőhöz, wc-hez, stb… Próbálunk tájékozódni, hogy a Yukinra merre kell elindulni, merre vezet az út. 3.) Reggeli után elindulunk a Yukinra. Az út egyszerű. A havat kavicsos rész váltja, majd a Yukin lábánál erősen meredekké válik, följebb már hóban kell taposni. Mély, kellemetlen hó fogad. 4:40 alatt érjük el a csúcsot. Kitaláljuk, hogy ha holnap visszajövünk, akkor aludjunk hóbarlangban. El is kezdjük ásni a csúcs alatti részen. Nagyjából 2 órán át ásunk, de csak kb. 2/3-ig készülünk el. A lefelé tartó út 2:10 percet vesz igénybe. Tűző nap és a mély hó kiveszi minden erőmet. Az utolsó 500 méter óráknak tűnik. Minden 5. lépésnél comb középig szakadok a hóba. Amikor visszaérünk, behullok a sátorba és azonnal aludnom kell egyet. Mire fölébredek, érzem, hogy lázas vagyok. Elballagok a doktornénihez és kérek egy lázmérőt. 38,7. Bassza meg! Mitől? Semmim nem fáj, semmi panaszom. (később be kellett látnom, hogy valószínű a magasság-munka-meleg kombinációja ezt váltja ki belőlem. Magyarul hőguta. A későbbiekben ilyen szitukban gondoskodnom kellett a hűtésemről. Hógolyó nyakra, halántékra. Kóla. ) Másnapra pihenőt rendeltem el. Yukinon alvás lefújva. 4.) Pihenőnap. Dokinénivel megbeszéltük, ha ma is lázas vagyok, akkor lemegyek. Ha elmúlik, akkor föl. Este lázmérés: 37,2….. Hát, határeset. Mi legyen? (Természetesen föl. J ) Yukinon alvást elvetettük. Mindketten a kettesbe akartunk menni. 5.) Hajnal 3-kor indulás. A tábortól egész sokat kell cikázni a gleccseren. Át kell vágni a Central Asia Travel táborán, majd elkezd az út emelkedni. Egyre meredekebb, mígnem eléri a bekötött fix köteleket. Nagyjából 100-200 méternyi kötél lehet bekötve. Ezen a részen a legmeredekebb az út. A tempóval eddig nem volt gond, nagyjából úgy megyünk, mint a többiek. Talán kicsit lassabban. A málha nagyjából 18-20 kiló lehet. Még csak úgy fél órája hagyhattuk el a fix köteleket, épp csak világosodott a környék. Valaki fentről ordít: „AVALANCHE! AVALANCHE!” Aztán meghallom a brutális dübörgést. Fölnézek a hegy felé és hatalmas fehér porfelhő közelít felénk. Gondolkodás nélkül jobbra letérünk az ösvényről és a firnes havon szaladunk az életünkért. (20 kilóval a hátunkon, akklimatizálódás nélkül) Nagyjából a fülemen is próbálom venni a levegőt, de nem jön. Futunk úgy 1-200 métert. A lavina megáll. (amúgy mellettünk ment le, az út mellett, de ezt nem tudhattuk. A felhő az felénk jött, nem láttuk tőle a lavinát) Mi is megálltunk. Most kiszaladtam magamból az egész napi tartalékomat….. Az út további része gyötrelem volt. 20 lépés után 1 perc pihenés, 20 lépés után 1 perc pihenés. Ezt csináltam órákon keresztül. A nap fölkel és elkezdődik a sütkérezés. Ruhát nem veszünk le, mert akkor megégünk. Sapka-sál-kesztyű-pulóver. Miközben nagyjából +30 fok van. Én meg lázas vagyok. 1000 év múlva elérjük a kettes tábort. Ott egy Aksai-os srác üdvözöl bennünket „welcome to the heaven”. Teával kínál és meglepetésemre kapunk egy sátrat. Ezt nem tudom miért. Lehet, hogy Patrick lent bérelt sátrat, vagy olyan csomagot fizetett. Nem tudom. Nem is kérdeztem. Beesek a sátorba és azonnal alszom. A sátorban nagyjából úgy 40 fok lehet. De kint még rosszabb, mert a nap is éget. Minden havas, nem lehet mire leülni. Árnyék nincs egy zsebkendőnyi sem. Ezt a tábort hívják serpenyőnek. Nem véletlenül. Ha süt a nap, elviselhetetlen. Egész nap nem mozdulok. Fekszem és/vagy alszom. Lázas vagyok. Nem tudom mennyire, de érzésre biztos, hogy 38 fölött. Szinte biztos vagyok benne, hogy nem fog összejönni a csúcs. A láz megakadályozza az akklimatizációmat. Képtelen vagyok akklimatizálódni és csúcs nélkül kell hazamennem. 6.) Patrick ma fölment a 3-as táborba és vissza. Én továbbra is lázasan fekszem a sátorba és alig várom, hogy elinduljunk lefelé. Nagyon gyenge vagyok. Nem tudok messzire sétálni. Teát kell csinálnom. A sátor mellől merítek havat és abból olvasztok vizet a teához. Ez elég nagy hiba volt. Olyan hasmenést kapok az éjszaka, hogy párját ritkítja. 7.) Megbeszéljük Patrickkal a reggeli indulás időpontját. Sajnos nem tudom tartani magam az időponthoz. Egyszerűen olyan gyenge vagyok, hogy minden kétszer annyi ideig tart, mint általában. A hágóvasam becsatolása több percbe telik. Többször fölállok és próbálom megállítani a szédülést. Aztán jön a hasmenés. Aztán visszajövök a wc-nek kinevezett szikla mögül, fölveszem a beülőt, aztán szólok, hogy „bocs, de mindjárt jövök”. És megint el kell sétálnom. Szóval Patrick idegei már pattanásig feszültek. (Ja, előtte 7 napig hallgatta minden éjszaka a köhögésemet, mert kiutazás előtt torokgyulladást kaptam. Szóval bajból volt pont elég. J ) Végül nagynehezen elindultunk lefelé. Botladoztam, mint egy hadirokkant. Órákon át csoszogtam lefelé. Végül volt egy kis összezörrenés Patrickkal (mert úgy dobtam le a hátizsákom, hogy nem szóltam neki, hogy meg fogok állni. Én mentem elöl) Ez nem tudom azóta sem, hogy miért gond. Vagy a féke rossz, vagy a szeme… J . Nem tudom miért borult ki pont ott és pont akkor. Én csak bólogattam, hogy oké, legközelebb szólok, ha megállok. Aztán megbeszéltük, hogy a gleccser alján elteszem a kötelet, aztán viszlát. Én totyoghatok tovább 1-el, ő meg lerongyol az egyesbe. Az egyesbe érve szintén beestem a sátorba és elaludtam. Patrick még beszólt a sátorba, hogy ő lemegy az alapba. PÁPÁ. 8.) Másnap reggel fölkeltem, összeszedtem magam és elindultam az alaptáborba. (4 óra alatt leértem) A kajás zacskómat otthagytam a sátorban, hogy ne kelljen le-föl cipelni. Ha pár nap múlva visszajövök, majd benyúlok érte a sátorba. (amatőr elgondolás volt. Szőrén szálán eltűnt.) 9.) Alaptáborban pihenés. szédelgek valamiért. A láz már majdnem teljesen elmúlt, a hasmenés még nem. Sőt. 30 percenként a wc-re kell mennem. Már nem is idegesít, csak megyek, mint Al Bundi. Már csak az újság hiányzik a hónom alól. 10.) Alaptáborban pihenés. Hasmenés továbbra is boldogít. Semmittevés. Sétálgatás a környéken. Sétálgatás a táborban. Unatkozás. Közben ezen napok valamelyikén (lehet, hogy 2 nappal ezelőtt) Találkoztam az alaptáborban Lengyel Ferivel és Héjja Bálinttal. Mivel Patricktól fájó búcsút vettem lélekben, ezért megkérdeztem tőlük, hogy zavarná-e őket, ha velük mozognék a továbbiakban a hegyen. Mindketten rábólintottak. Mondjuk akkor én úgy gondoltam, hogy ha ők mennek, én is megyek, ha ők megállnak én is megállok, mint egy jó utánfutó. (Aztán máshogy alakult. Ferivel együtt másztunk. Bálint eltűnt.) Megbeszéltük az (nekem) új akklimatizációs stratégiát. Sajnos én akkor még nem jártam a 3-as táborban, ezért újra neki kellett vágnom és újra föl kellett mennem a 3-asig. Kezdhettem mindent elölről, pedig már 10 napja itt vagyok. Tudtam, hogy a 21-ei helikopter indulás a Korzsenyevszkajára elúszott. Nem fér bele már az időbe. Na mindegy, most koncentráljunk a Leninre, a többi problémát halasszuk későbbre. 11.) Alaptáborban pihenés. Kis hőemelkedésem van még talán. Ma azért nem indultunk el az egyesbe, mert vihar van. Ezt a napot még lent töltjük. Holnap indulás. Feri jön, Bálint valamiért lent marad még egy napot. 12.) Láz, hasmenés elmúlt. Nyugalmi pulzusom 100, véroxigén 95. Príma. Marha jól vagyok. Reggeli után egyedül indulok föl. Feri azt mondja, majd utánam jön. Valahol a hágónál utol is ér és leelőz. Szeret rohanni. 6,5 óra alatt érek föl az egyesbe. Ott szembesülök, hogy kajás zacsi köddé vált. 13.) 2:20-kor indulunk a kettesbe. Feri rohan, mint mindig. Nem vagyunk összekötve, így már több száz méterrel előttem van. Persze tudom, ha feljön a nap, kezdődik a rémálom megint. Szóval azért próbálom tartani a tempót, de nem tudom. Megyek, ahogy tudok. 10:10-re vagyok a kettesben. 8 órán át tartott a kaptató. A serpenyő továbbra is forró. Próbálom hűteni magam, úgy tűnik megfelelő a technika. Hoztam magammal kólát is. Derékaljból, túrabotból, zsinórból, meg mindenből ami eszembe jut, árnyékot fabrikálok és a nap további részét az alatt töltöm. A kajám elég szűkös. 3-4 napot tervezünk itt tölteni. Van pár marék csokim, 3 pohár prumplipürém, egy 28-án vásárolt kenyér (13 napos) és két kenőmájas konzerv. Így a következő 3-4 napban a napi kajám két szelet kicsi nápolyis csoki, 2dl krumplipüré, 1 szelet kenőmájas kenyér. Feri nem győz kalifás magokat adni. J Mandulát, kesudiót. És rendszeresen hagy egy kicsit a főtt kajáiból. 14.) Ma fölmentünk kis zsákkal a 3-as táborba. Nem indultunk túl korán. Az út 3,5 óra föl. Nem tűnik hosszúnak, de azért sosem akar elfogyni a meredek. (Fölfele menet Patrick jött szembe. Egy nappal előtte, nagy szélben mászta meg a Lenint, pár orosz társaságában. Több Dán és Norvég visszafordult aznap. Gratuláltam neki.) Fönt nem pihentünk, csak pár percet és elsétáltunk a Razdelnaya (6100m) csúcsára is. Pár fotó után visszamentünk a 3-as tábor sátraihoz. (Ott épp pakolgatott egy lány, akinek olyan mértékben volt fölpuffadva az arca, hogy először azt hittem, botoxozva van. De nem sietett a pakolással. Én az ő helyében 1 perc alatt bepakoltam volna és húzás lefele.) Ücsörögtünk ott egy rövid ideig, aztán elindultunk lefelé. A lefele út 1 óra 15 percig tartott a kettes táborig. Azt logikáztuk ki, hogy valószínű Bálint ma ér föl a kettesbe. De nem láttuk. Senki nem látta. Próbáltuk elérni az egyes tábort rádión, hogy nem látták-e Bálintot. Azt az infót kaptuk, hogy Bálint az alaptáborban van. Éjszaka (általában nem alszom, csak éjszakánként 2-3 órát) azt vettem észre, hogy zihálok, kapkodom a levegőt. Arra gondoltam, hogy a délelőtti 6100m fölötti túrának köszönhető a légszomj. Egyszer csak Feri fölpattan, „nyisd ki az ajtót” felkiáltással. Az történt, hogy a hó befedte a sátrunkat, mi meg elfogyasztottuk a sátorban lévő összes oxigént. Azt a keveset, ami eleve volt. Nem tudom, hogy így fulladt-e már meg valaki, mindenesetre Darwin díj gyanús az eset. 😀 15.) A mai nap terve, a 3-as táborban (6100m)alvás. Az időjárás előrejelzés kis szelet és 8cm havat jelez. Az jó. Semmi extra. Reggel 8:10-kor elindulunk fölfelé. 4,5 óra alatt fölérünk a 3-asba. Csinálunk a sátornak helyet, (bár fölajánlják, hogy 15 dollárért kész sátorhelybe is rakhatnánk a sátrat. 🙂 ) ahogy áll a sátor, már jön is a vihar. Hóesés, mennydörgés, szél, sej de jó. Fekszünk a sátorban és várjuk a végét. Sosem lesz vége. Feri havat olvaszt órákon át (minden nap természetesen). Éjszaka próbálom figyelni magam. Mivel keveset alszom, így nem gond, hogy azt találom ki, hogy óránként, de legalábbis elég rendszeresen figyelem magam. Azaz a pulzusom, fejfájásom, szédülök-e? Ebben a magasságban akár pár óra leforgása alatt is el tud patkolni egy teljesen egészséges ember. Szóval ez nem játék, figyelni kell. A pulzusom rendben volt. Éjszaka bevettem a második fejfájás csillapítót. (Ez nálam még tengerszinten is mindennapos.) Most arra kell figyelni, hogy hat-e. Az agyödéma okozta fejfájás nem csillapítható. A fejfájás csillapító 20 percen belül hatott. Valószínű, hogy az éhség, vagy szomjúság okozta a fejfájást. Pár óránként fölültem, megbizonyosodni, hogy nem szédülök-e. Nem szédültem. Szóval nyugodt éjszaka volt. Reggelre kb. 40cm friss hó várt odakint. Hurrá. A 3-asból a lemenet 40-45 fokos lejtőn vezet. Alapfokú hegymászótanfolyam kb. harmadik lecke: 20cm friss hó fölött veszélyes a hegyek között a közlekedés, legveszélyesebb lejtők a 40-50 fokos szöget bezáró lejtők. (előfordult már ezen a részen haláleset lavinabalesetben) De nekünk nem volt más választásunk. Le kellett mennünk. Be is voltam kullantva lefelé menet. Hál’Istennek gyorsan leértünk. (Akkor még nem tudtam, hogy ez a Khan Tengrihez képest picsafüst.) (a sátrat fönt hagytuk) 16.) Lemenet C3-C2 – 1 óra C2-C1 – 2,5 óra (Vettünk a táborvezetőnek 1 liter vodkát. Nem tudom miért. Mert tök szimpatikus ember, azért.) C1-BC -2 óra 40 perc 17.) Pihenés az alaptáborban 18.) Nem terveztük a szokásos akklimatizáció utáni 3 nap pihenést. Ez a pihenés csak 1,5-2 napig tartott. Ma már indulunk is föl az egyesbe. 3 óra alatt fölérünk. 19.) Ma is hajnal kettőkor indulunk föl a kettes táborba. Feri tempójának köszönhetően 7:20-kor már fönt is vagyunk. A fölfelé menetet érdekessé tette a fejünk fölött látható holdfogyatkozás. Napközben szintén árnyékkészítés és hűsölés volt a program. 20.) Ma fölmentünk a kettesből a hármasba. Egész lassan. 4:45 alatt. Valószínű az előző napi rohanás okozta ezt a lassú tempót. El is kezdtem aggódni, hogy veszélybe került a következő napi csúcsmászás. Mi a francért kellett az előző nap annyira gyorsan menni? Tök lemerültünk. A hó esik. Azért is aggódunk, hogy nehogy megismétlődjön az utolsó 3-as tábor beli élményünk. Ha éjszaka leesik 20-30 centi hó, az nagyban akadályozhatja a csúcsmászásunkat. 21.) CSÚCS! Ma van a csúcsnap. Kelés 1:50-kor. Indulás 3:10-kor. Az idő egész jó. Kicsit fúj a szél. Emlékeim szerint -17 -20 fok van. Pár lámpa fénye világít előttünk. Aztán néhányan vissza fordulnak. A kés előtt szintén egy srác elindul lefelé. (a kés egy kissé meredekebb szakasz, amiben egy fix kötél van rögzítve. Nagyjából 50 méter hosszú lehet) A kés előtt pár méterrel egyszercsak szétkapcsolódik az egyik hágóvasam. A puha hóban és a meredek részen nem tudom megjavítani. Gyorsan eltipegek a kötélig és ráakasztom magam. Próbálgatom a hágóvasat visszatenni, de nem megy. Közben felsértem a kezem. A vér ráfolyik a hágóvasra és azonnal ráfagy. Mint a faggyú, 3 mm magas vércseppek a hágóvason, de az istennek nem tudom összerakni. Má minden tiszta vér. Najó! Akkor fölmegyek egy hágóvassal, aztán fönt megoldom. Csak le ne essen a hágóvas, mert akkor véget ér a móka nekem. Hágóvas nélkül nem tudok fölmenni a csúcsra, de le is nehezen. Végül fönt megjavítom a hágóvasat és fölveszem megint. A kés fölött egy csapat hezitál a visszafordulásról. A nap már süt, annyira hideg sincs, mint hajnalban volt. A hó elég magas, de szerencsénkre egy Aksai-os guide tapossa előttem úgy 200 méterrel a nyomokat. Közben tűzdeli az út jelölésére szolgáló kis zászlócskákat. Már „csak” a csúcson az egymást követő dombok vannak hátra. Tényleg nem akar jönni az a rohadt csúcs. De végül ott állok a csúcson. Rajtam kívül két aksai-os srác van még fönt. A többiek is közelednek a csúcshoz. A srác, aki a nyomokat taposta teljesen ki van. Ott fekszik a hóban a hátán, az arca a tenyereibe temetve. Leteszem a hátizsákom. Én is eléggé fáradt vagyok. Valószínűleg a kevés oxigén okoz egy 1-2- másodperces kiesést. Előveszem a zászlóm, megkérem, hogy csináljon rólam pár fotót. A csúcson álló srác mutatja nekem a távolban látható Korzsenyevszkaja és Kommunizmus, 6000m magas hegyek tengeréből kimagasló csúcsait. Az a pár másodperces kiesés megijesztett, ezért egy rövid panoráma nézés után már indulok is le. Pár perc múlva Feri jön szembe. Azt mondja, lemerült mint az elem. Mintha leesett volna a vércukra. Neki adom a háromból két csokimat, hogy egye meg. Én indulok le, ő még pár percig föl. Este hétre érek a sátorhoz. Sötét előtt Feri is megérkezik. 22.) Elindultunk lefelé a C2-be. 50 perc alatt le is értünk. Fönt marha hideg volt, lent marha meleg. Hát, a hegy az már csak ilyen. A kettesben összeszedtük Feri sátrát és a benne hagyott cuccokat, majd elindultunk lefelé az egyes táborba. Én ott maradtam, Feri lement az alaptáborba. 23.) Lemenet az alapba. Pár cuccot lóval hozattam le. (kötél, bakancs,sátor 22USD ) A vacsoránál, a teli rendezvénysátorban megjelenik Michail, a táborvezető. Kezében papírok. Megáll a sátor elejénél és jó hangosan elkezdi a mondókát: „Ladies and Gentlemen! …. „ ekkor elmond valami olyasmit, hogy itt egy ember közöttünk, aki sikeresen megmászta a Lenin 7134m-es csúcsát. Kérem tapsolják meg. És az egész sátor tapsol. Michail átad egy nyakba akasztható kis réz medált, rajta a Lenin csúcs. Egy oklevelet, sapkát, csősálat és kézfogást. Elképesztően jó érzés, hogy egy egész sátornyi hegymászó (lehetnek úgy 30-40-en) elismeri a teljesítményedet. Akkor, az a pillanat az enyém. (miénk. Mert volt rajtam kívül még egy srác, aki oklevelet kapott) (Meg persze Lengyel Feri is, de ő egy nappal előbb ért le, így őt egy nappal előbb ünnepelték.) Az asztalomat két orosszal osztom meg, ők is gratulálnak. Aztán a másik srác, aki oklevelet kapott (ő tortát is kapott, mert szülinapja volt) hoz két szelet tortát. Egyiket nekem kínálja, másikat Ferinek. Az oklevél tanúsága szerint, én vagyok 2019-ben a 16. (ak-sai-os) aki a csúcsra feljutott. Megdöbbentően alacsony szám ahhoz képest, amilyen sokan vagyunk a hegyen. 24.) A Korzsenyevszkaja/Kommunizmus csúcsról lecsúsztam. Egy napja kellett volna Tadzsikisztánban lenni a helikopter felszálló pályánál. (Patrick elvileg odament és elvileg oda is ért. Nagy kár, hogy sajnos) idén az említett két hegy alaptáborába nem volt helikopteres szállítás, így a két hegyet idén nem lehetett mászni. Ezért azt találtam ki B.) verziónak, hogy akkor elmegyek a Khan Tengrire és azt szeretném megmászni. Mondtam a táborvezetőnek, hogy mennék a Khan Tengrire, kérem, hogy segítsen intézni. Készségesen segített. Elkezdett telefonálgatni. Foglalt szállást, foglalt repülőjegyet. Kiszámolta, hogy mennyit kell fizetnem.( 2100USD az ár a Khan Tengrire, de kaptam kedvezményt, így 1785 dollár lett az én költségem. Kaptam nagyjából 90.000,-HUF kedvezményt.) Írtam haza, hogy utalják át a lóvét. A délután induló buszon már rajta is ültem. Irány Osh, Sunrise2 hotel. A hotel teljesen jó. Tiszta, tv-vel, légkondival, zuhanyzóval, hűtővel. Minden igénynek megfelel. Megnyomott az a 35 fok, ami hirtelen Osh-ban várt. A szobában ledobtam magamról mindent. A falon lógott egy hatalmas tükör. Nem hittem a szememnek. Teljesen lefogytam. 25.) bazározás, lángos, fagyi, sör, hot-dog, jégkrém, sültkrumpli, Este Feritől fájó búcsút veszünk. ÉLMÉNYBESZÁMOLÓ (2) Nehéz dolga van szegény ember fiának, amikor egy 3 hetes kalandról szeretne emészthető hosszúságú beszámolót írni. Tovább rontja a helyzetet, hogy az alaptáborban töltött kényszerpihenő napjai alatt időm is volt az írással foglalkozni. A probléma megoldására azt találtam ki, hogy témák köré gyűjtöm a mesét, így könnyebb átugrani az érdektelen részeket. Technika, otthoni élet és a kütyük… Na, itt nehéz dolgom van, amikor értékelni szeretnék. A telefon és az internet, valamint az ehhez kapcsolódó otthoni problémák cseppet sem hiányoztak a 3 hét alatt. Az alaptáborban a 2. héttől volt lehetőség wi-fi vásárlására, ráadásul kifejezetten baráti áron. Szerettem volna a teljes kikapcsolódást előtérbe helyezni, így nem éltem a lehetőséggel. Ennek egyébként nyilván az itthon maradt aggódó család és barátok nem örültek túlságosan. A másik véglet viszont az órám volt, ami nélkül egy lépést sem tettem és az őrületbe tudott kergetni, amikor a magasságmérője gyanús értéket mutatott. Rendkívül bosszantó tud lenni, amikor az ember az utolsó erőtartalékait próbálja beosztani a hátralévő mászás függvényében és valójában fogalma sincs, hogy mi vár még rá. Képes voltam fél óránként újra kalibráltatni a GPS-szel a magasság értéket. Ha lemerült volna az óra, valószínűleg én sem megyek tovább. Elcipeltem magammal a “nagy” fényképezőgépet, de utólag teljesen indokolatlan volt. A fényképezőgéppé degradált telefonom tökéletesen megfelelt a céljaimnak, könnyű, kis helyen elfér, és mindig kéznél van. Kirgizisztán Sajnos csak nagyon keveset láttunk belőle, így elég nagy bátorság lenne ez alapján értékelni. Benyomásaim persze voltak. Nyugati szemmel nehezen érthető miként lehet “így” élni. A városokban a gyalogátkelőket 60cm mély, fél méter széles vízelvezető árok keresztezi, nem 2cm-re süllyesztett szegély és taktilis jelek. A járdák közepében számomra teljesen azonosíthatatlan funkcióval bíró, fél méter átmérőjű, 30cm mély, szabályos kör keresztmetszetű lyukak. Az előbbivel az európai nyugdíjasok -vagy akár egyre inkább az európai átlagemberek- utóbbival a telefonjaikat nyomkodó fiatalok -vagy akár egyre inkább az európai átlagemberek- nem tudom mit kezdenének. Szemmel láthatóan itt senkit nem zavart. Ahogyan a közlekedési lámpák jelzései sem. A hegyek között igazi, klasszikus, nomád élet folyik a nyári hónapokban. A kevés autóút is tele van birkával. Na nem úgy, mint itthon. Jurtákból száll fel a füst, a kicsi gyerekek a sátor körül szaladgálnak, a nagyobbak pedig már az állatokat gondozzák, vagy a csomagokat hordják lovaikon. Mondanám, hogy az elmúlt 1000 év látszólag semmi nyomot nem hagyott ezen a vidéken, de ez nem lenne igaz. A jurták némelyike előtt napelem táblák állnak és bizony 1-1 terepjárót és mobiltelefont is felfedeztük a végeláthatatlan sztyeppéken. A városokba beköltöztek a hipermarketek és épült néhány színvonalas szálláshely is. Ezek a változások nyilván nekünk turistáknak köszönhetőek. Vagy “köszönhetőek”. Az emberek minden esetre vidámnak és békésnek tűntek. Persze lehetett volna más is a benyomásunk, ha elmegyünk az érkezésünk napján zajló Oroszország focimeccsre, amit Osh-ban egy parkban lehetett kivetítőn megnézni. Helyi segítőnket kérdeztük ennek kapcsán, hogy milyen a viszony most Oroszországgal. Azt felelte, hogy ha kiesnek, akkor nagy balhé lesz, majd kis hatásszünet után hozzátette: ha továbbjutnak, akkor még nagyobb. Szóval érzelemdús, vontuk le a logikusnak tűnő következtetést. A HEGY Azért írom csupa nagybetűvel, mert akkora, hogy ez talán jár neki. Elképesztő, elképzelhetetlen, hihetetlen… nagyjából ezek és persze sokkal csúnyább jelzők jutottak eszembe még 2 hét után is minden alkalommal, amikor felnéztem rá. Csaknem 1,5-szer magasabb az Alpok legmagasabb csúcsánál, az egyébként szintén csodaszép és szintén elég impozáns látványt nyújtó Mont Blancnál. És ez minden irányú kiterjedésén és minden szögből jól is érzékelhető. Mivel jelentősen délebbre húzódik európai kollégáinál, így eltér a klímája és részben az élővilága is. 4000m-en még népes mormota kolóniák és tulipánra, vagy inkább hagymára emlékeztető virágos mezők színesítik. És persze sok-sok fa. Na az nem! Azt még a repülőről sem nagyon láttunk sehol. Talán nincs is az országban erdő? Állítólag északon van, de csak kb. az ország területének 2%-át foglalja el és akkora becsülete van, hogy nemzeti parkot csináltak belőle. Az időjárás tipikusnak mondható hegyi időjárás volt az első héten. Napközben iszonyatosan tűz a nap, leégeti a bőrt az emberről és persze párává változtatja a havat. Az ezekből keletkező feláramlások délutánra felhőkké állnak össze és jöhet a hózápor, hózivatar. Éjszaka brutális a hideg, kitisztul az ég és reggel kezdődhet minden elölről. Minél magasabbra jutottunk, ez annál inkább szélsőséges lett. Az egyre vékonyabb légkör kevésbé szűri meg a napsugarakat és egyre kevésbé őrzi éjszaka a napközben összegyűjtött meleget. Ettől aztán nappal néha +40 fok volt a sátorban, éjszaka pedig -20. A 2. héttől ez annyiban változott, hogy csak percekre bújt elő a nap és folyamatosan jöttek az esőfelhők a viharos széllel kéz a kézben. Ezt szerencsénkre az alaptáborban éltük át, ahol azért volt hova behúzódni előle. Az alaptábor messze a hegy alatt kapott biztonságos és csodaszép helyet. A legközelebbi lakott település (értsd 30 ház egymás közelében) és szilárd út kb. 40-50 kőkemény offroad kilométernyire van. A földúton és folyómedreken vezető út 2-3 órába telt. 3600m-es tengerszint feletti magassága eléggé határeset lehet a felkészülés nélkül ide érkezőknek. Nem véletlenül van állandó orvosa az alaptábornak (Base Camp – BC), aki minden reggel megvizsgálja a lakókat. A közelben jurtákban elő helyi erők élnek, akik a lovaikkal és szamaraikkal szállítják a hegymászók csomagjait. Erre őszintén szólva szükség is van. Érkezesünk éjszakáján csúnyán behavazott, és azt mondták másnap nem mennek a lovak. Mivel mi szerettük volna az akklimatizációs kört mielőbb letudni, így rögtön másnap tovább akartunk menni az 1. táborba (Camp 1 – C1). Nem tudtuk mikor lesz újra szállítás, így becsomagoltunk a C2-C3 első köréhez is. Kb. 25kg lett a zsák fejenként. A C1-be vezető út iszonyatosan hosszú és kemény. 12-13km hossza és 1000m körüli szint emelkedése nem tűnik olyan veszedelmesnek, de valahogy mégis. Kitartó emelkedők, meredek hágók, patak átkelések és a végén kimerülten az a járhatatlan gleccser. Mindig, minden időjárási körülmények között az. Ha fagy, akkor bokatörő, ha esett a hó, akkor térdig süppedős. És ha olvad… na, akkor az egész átváltozik egy 2km széles labirintussá, ahol az ember próbálja az utat megtalálni a beszakadt hóhidak, zúgó patakok, egyre vékonyodó jég jelentette akadályok között. Pedig már látszik a tábor. De nagyon messze van még. A C1 a gleccseren, a hegy tövében kapott helyet. Itt is az alaptáborban már jól megszokott sárga színű, telepített sátrak voltak többnyire. Nagyon a szezon elején voltunk, így nem mindig sikerült olyan tempóval állítani a sátrakat, ahogyan a mászók érkeztek. Ennek köszönhetően finoman szólva sem egyforma színvonalú szálláshelyeket sikerült összeütni. A táborból szinte a teljes C1 és C2 közötti szakaszra kiváló kilátás nyílik. Mindent látni. Ennek minden előnyével és hátrányával. Láttuk, fényképeztük és videóra vettük, ahogy a szinte folyamatos lavinák és jégomlások néha csúnyán elviszik az utat. Láttuk, ahogy a hajnalban induló, felfelé kúszó kötélpartik előtt elképesztő lassúsággal fogy a hegy. Mintha órákig nem mozdulnának. Aztán megnyugodva látjuk, ahogy kora délutánra általában csak-csak kiürül az út. Mindenki biztonságban. Eredeti elképzelésünk szerint a 3.napra tervezett akklimatizációs túránk a C2-be vezetett volna, de szerencsére Gleb, a C1 mindig kedves és jóindulatú ura lebeszélt minket és a Yukhint javasolta helyette. Hihetetlenül jó alternatíva volt a Lenin csúccsal szemben. Többé-kevésbé biztonságosnak mondható, törmeléklejtős, hónyelvekkel megspékelt útja egy kis kiterjedésű, 5120m magas csúcsra vezet. A C1-C2 közötti út talán az egész mászás legkockázatosabb része. Itt található a legtöbb és leginkább nyitott hasadék a gleccseren, havazások idején szinte folyamatosak voltak a lavinák és gyakran a hangos morajlással leszakadó jégeséseknek köszönhetően rándult görcsbe a gyomrunk. Ez utóbbi és az általuk keltett lavinák egyébként gyakran elvitték az utat. Egy kicsit olyan érzésünk volt mikor ezt keresztezni kellett, mintha orosz rulettet játszottunk volna. A meredek szakaszokon egyébként fixköteleket helyeztek, a 4-5m-re megnyílt hasadék fölött létrát. Ezekkel kapcsolatban egyébként az volt az érzésünk, hogy csak a biztonság illúzióját keltették. A 2. héten már elolvadt a létra alátámasztása, a kötelek rögzítését szolgáló deadmanek mind a hó fölött voltak. Fentiek alapján úgy ítéltük meg, erősen javallott ezen a szakaszon a kötélpartikba rendeződés és a fokozott figyelem. A szakasz egyébként szintén hosszú és a nehéz zsákokkal nagyon kimerítő. A C2 már sokkal “romantikusabb” képet fest. Nincsenek telepített sátrak, nincsenek jurták, nincsenek WC-k sem. A meredek gleccseren próbálnak szegény hegymászók a sátraiknak minél vízszintesebb felületet kialakítani nagy tömegű hó mozgatásával. A sátrak viszonylagos stabilitását hószögekkel, kődarabokhoz kötésekkel, és a hószoknyákra tömörített hóval próbálják meg biztosítani. Egyébként meglepő hatékonysággal, mert a néha embertelen erősségű szél ellenére sem láttunk sárkányrepülővé változó sátrakat. A legmegrázóbb élményt egy szűk sziklabordában kialakított vagy inkább kijelölt “mellékhelyiség” jelentette, amit élénk fantáziával sem tudtunk elképzelni a látottak alapján, hogy milyen lehet a főszezonban. Leírhatatlan. A C2-C3 közötti szakaszról azt a tájékoztatást kaptuk, hogy nagyon rövid szakasz, hamar fel lehet érni. Hát rövidnek éppenséggel tényleg rövid, de hogy hamar fel lehet érni… A C3 előtti meredek szakasz igazi rémálom. Kb. 3-400m szintet küzd le 500m alatt. Mindenki keresi a nyomot felfele, ami talán kicsit könnyebb lehet, de persze senki nem találja. Nincs könnyű út. A 15-20kg-s zsákokkal és az egyre csak csökkenő oxigén mennyiséggel már néhány lépés után pihenőért kiált a testünk. Itt már az 1 lépés 1 levegő sem elég néha. Egyre csak tágítani kell a tüdőt, lassítani a mozgást, hogy legalább időlegesen fenntartható legyen az egyensúly. Ettől aztán olyan érzése támad az embernek, mintha egy lassúsági verseny tehetséges mezőnyébe csöppent volna. Mintha az egész jelenetet lassított felvételen nézné. Mókás. Vagyis mókás lehetne külső szemlélőként. A C3 6000m feletti magassága már messze meghaladja Európa legmagasabban fekvő pontját. Itt már az akklimatizálódott mászóknak is minden nehezen megy. Nehéz a mozgás, nem megy az evés, alvás, emésztés, regenerálódás. Szervezetünk túlélő üzemmódban van, minden feleslegesnek tűnő, vagy nélkülözhető funkciót lekapcsol. A C3 egy kis fennsíkon kapott helyet, leírhatatlan a panoráma minden irányban. A közvetlen szomszédságában található a Rasdelnaya nevű kis csúcs, amely 6148m-es magasságával az idáig eljutott mászóknak már nem jelenthet problémát. A csúcsról talán még szebb a kilátás. A C3-ból nézve volt először az az érzésem, hogy a Lenin csúcs talán mégsem olyan elérhetetlen, talán mégsem olyan távoli és talán mégsem olyan felfoghatatlanul magas. Innen szinte belátható a csúcsig vezető út teljes hossza. Az is jól látszik persze, hogy rögtön az első szakaszon el kell dobni majd 100m szintet a nehezen megszerzettből. Arra gondoltunk, hogy ez visszafelé nagyon-nagyon fájhat. Maga az út egyébként végig egy nem túl széles gerincen vezet, melyről sokat elárul, hogy jelentős részéről a szél folyamatosan letakarítja a havat és a csupasz, néhol jeges sziklákon kell felfele jutni. A társaság Alapvetően több vonalon, vagy inkább kapcsolati hálón keresztül szerveződött össze a csapat, amely a zenitjén elérte a 15 főt. Végül sajnos “csak” 11 ember utazott, amely azonban így is mindenütt elérte az ingerküszöböt. Páratlan volt ennyi ember egy nációból a hegyen. Még lengyel barátaink is kérdezgették, hogy Magyarországon ennyire népszerű ez a sport? A létszámnak egyébként rengeteg előnye volt. Egészségi állapotunkból kifolyólag teljesen össze-vissza mozogtunk a táborok között, de valahogy mindig, mindenütt volt valaki a csapatból. Ami nem volt az egyiknek, az általában fellelhető volt a másiknál. Főleg ennek volt köszönhető, hogy mire orvoshoz kerültem a hasmenésem okán, addigra jó mélyre kellett nyúlnia a gyógyszeres kartondobozba, hogy olyat találjon, amit még nem próbáltam ki. Ooo, az a csodás globalizáció. Ugyanazok a gyógyszerek kaphatók a világ másik oldalán is. A népes csoport további előnye, hogy általában lehetett társat találni, aki épp akkor, épp arra tartott. Ez ugye egy hasadékos gleccseren nem hátrány. Itt szeretném megjegyezni, hogy ha az ember talál magához illő mászótársat, hosszú évek során jól összecsiszolódnak, hasonló az értékrendjük, hasonlóan ítélnek meg szituációkat, hasonló a képzettségük, hasonló mértékben hajlandóak áldozni a kényelemből a biztonság oltárán, megvan az a kölcsönös bizalom, hogy ha az egyik kicsúszik a gerinc oldalán, akkor a kötél másik végével leveti magát a túloldalon… Szóval az ilyen mászótársat nagyon meg kell becsülni és vigyázni kell rá. Nekem hála a Jóistennek adatott néhány ilyen ember, akik ráadásul csodás barátok is lettek az elmúlt 8-10 évben. Igyekszem majd jobban vigyázni rájuk. A betegség Én szóltam előre! Mondhatná néhány barátom, akiknek a korábbi Lenin expedíciójuk, hogy is mondjam… el lett sz..rva. Azt gondolom, hogy minden ésszerűen vállalható óvintézkedést meg is tettünk. Csak forralt vizet ittunk, kipróbált víztisztító és fertőtlenítő cseppeket tettünk mindenbe, kézmosás és fertőtlenítés evés előtt, és mégis. Gyerekkorom óta mosatlanul, a fáról eszem a gyümölcsöket odahaza, azt gondoltam mindenre fel van készítve az emésztőrendszerem. Tévedtem. Az első 3 nap sima és problémamentes volt. Felcuccoltunk az 1. táborba, másztuk a Yukhin csodaszép 5100m-es csúcsát akklimatizációs céllal, ettünk és ittunk jó étvággyal. Remek formában voltam, a magashegyi betegség semmilyen tünetét nem tapasztaltam. Aztán éjszaka mintha átment volna rajtam egy úthenger. Hajnalban hosszasan álldogáltam a sátor mellett a hányingerrel küzdve, miközben nem hánytam az elmúlt 20 évben, amit a WC-n produkáltam, ahhoz hasonlót pedig életemben nem tapasztaltam még. Csatolok videót! Na jó, nem |